As Time Goes By...: 7. fejezet

Sziasztok :D
Itt az új fejezet. Végre megtudhatjátok, hogy ki csöngetett :P
Remélem tetszeni fog, mert hajnalban fejeztem be :D
Hát, nem tudok mit mondani a fejiről... remélem tetszik és várom a komikat ^-^

Puszi, Rami

As Time Goes By…

7. Délutáni séta és egy kis plusz

Próbáltam rendezni az arcvonásaimat, amíg Ade ajtót nyitott. De az előszoba felől nem várt hangok szűrődtek be. Ha jól hallottam, nagy örömködés volt az ajtóban. Kezdtem kíváncsi lenni, hogy ki jött, akinek Adam ennyire örül. Na és ha ismerős, akkor miért olyankor jött, amikor Jennyék nincsenek itthon.

- Akkor anyádéknak még nagyobb meglepetés leszek - mondta egy férfihang nevetve. - Lehet, hogy kötök magamra egy nagy masnit is.

- Na, gyere már be - invitálta őt be Adam.

Nagyon kíváncsi voltam, hogy ki lehet az. A hangja alapján nem ismertem. Gyorsan végignéztem magamon, de megnyugodtam, normálisan voltam felöltözve. Már csak az hiányzott volna, ha egy szál pólóban és alsógatyában, valamint csíkos térdzokniban és mamuszban lettem volna. Bár elvileg én vagyok itt otthon, ő meg bejelentés nélkül állít be.

- Ley, engedd meg, hogy bemutassam neked a nagybátyámat, Nathant -jött be Ade, majd mögötte megláttam az idegent.

- Szia, Nathan Burdock vagyok - nyújtotta felém a kezét. -, Jenny öccse.

- Heló, LeyRa Devil - mutatkoztam be, elfogadva a kézfogást. - Ha úgy vesszük, Jenny lánya.

-Ördögi, az biztos - vigyorgott, miközben mélyen a szemembe nézett. - Ha jól sejtem, a leyRa csak becenév - silabizálta ki.

- Gyorsan vág az eszed - válaszoltam tartva a szemkontaktust. - De mielőtt még megkérdeznéd, a Hayley és a Ramona összetétele.

- Tetszik ez a rövidítés - reagált vigyorogva. - Öcsi, miért nem szóltál, hogy anyád örökbefogadta Miss Ördögit? - kérdezte Adamtől, de még mindig a szemembe nézett.

- Nem gondoltam, hogy érdekel és nem csak őt... - válaszolta neki Ade.

- Hát? - hökkent meg és unokaöccsére nézett. Ebben a pillanatban meg is jelent az én bátyuskám.

- Jeremy Devil, örvendek - fogott kezet Nathaneel.

- Hű, még egy ördögi - mondta meglepetten. - Akkor, ti... Ti tesók vagytok? - ámuldozott.

- Igen, LeyRa bátyja vagyok. Te pedig... - Mintha nem tudná.

- Jenny öccse.

Miután átestünk a megismerkedésen, nem akartam, hogy Nathan rákérdezzen, miért is vagyunk itt, így magammal húztam az emeletre bátyámat is. Nem akartam, hogy Jeremy beszéljen róla. Hiába mutatja magát erősnek, fáj neki. Akárcsak én, ő is magát hibáztatja. Csak ő azért, mert nem elég gyors, így nem tudta őket is kimenteni.

A szobába érve, egyből megrohamozta az ágyat. meg sem lepett, hogy nem emberi tempóban. hagytam, hadd pihenjen, amíg átöltözök. Miközben ő már félúton volt az álom felé, én uralom alá vettem a gardróbot. Felvettem egy sötétkék farmert, egy hosszú pulcsit, minek az ujjába be lehet dugni a hüvelykujjad és egy tornacipőt. Visszatrappoltam a szobába és elkezdtem piszkálni Jeremyt.

- Mi van, húgi?

- Jössz velem sétálni, bátyó - válaszoltam.

LeyRaaa - nyávogott gondolatban.

Beszélnünk kell, meg na... Baj, ha a bátyámmal akarok lenni? - kérdeztem és elkezdtem húzni a kezét.

Az a fene nagy szívem... - morgolódott.

Pár perc múlva viszont már lent is voltunk az ajtó előtt. A két srác hevesen kérdezősködött, hogy hova és minek, de egyikünk sem válaszolt normálisan. Csak annyit mondtunk, hogy el. De most minek kössük az orrukra? Pláne Nathannek. Utoljára gyorsan még ellenőriztem, hogy minden nálam van-e és elindultunk. Bár Jeremy mellett nemigen volt szükség telefonra vagy kulcsra.

Egy csomó ideig sétáltunk, Jerms élménybeszámolót tartott, hogy milyen jó volt száguldani a természetben, ahogy elmosódva suhantak el mellette a fák. Piszkosul irigyeltem őt. Nemcsak a képessége miatt sőt, azért a legkevésbé. Az ügyessége és a gyorsasága miatt irigyeltem. Bele sem mertem gondolni, milyen lehet egy nem félvér. Anya soha nem mesélt, hogy milyen volt Jeremy apja, hiába kérdeztük. Igaz, inkább én akartam megtudni, Jerms talán kétszer, ha érdeklődött az apja felől. Engem viszont nagyon érdekelt, hogy hogy nézett ki - mivel bátyám is anyára hasonlít - és, hogyhogy nem ölte meg őt. Erre mindig csak annyit mondott, hogy jól nézett ki és nem élt emberi vérrel, hanem állatokra vadászott vagy még arra sem.

- Na, de te akartál valamit - mondta, megszakítva a gondolatmenetemet.

- A bálon, tudod... láttam két lányt és egy fiút. Gyönyörű fehér bőrük volt, az egyik lány igazi szépségkirálynő, a másikat csak hátulról láttam és a srác is elég jól nézett ki - mondtam.

- LeyRa, azért hívtál el, mert láttál három embert, akik jól néztek ki?

- Nem, Jerms, ők nem emberek - tiltakoztam. - Nem lehettek azok - mondtam. - De nézd meg - azzal a tegnapra összpontosítottam, legfőképp a három „testvérre”.

- Többet nem tudsz róluk? - vonta össze a szemöldökét.

- Ha jól értettem, testvérek, a srácnak pedig van egy ikertestvére.

- Nem mindennapiak, de látnom kellett volna élőben is őket - mondta és bűnbánóan nézett rám. - Sajnálom, húgi.

- Nem baj - sóhajtottam. - És Nathan, csak látogatóba jött vagy marad is? - kérdeztem.

- Sajnos marad - válaszolt és lehúzott maga mellé a padra.

Jó volt így üldögélni, de a közeli játszótér felől vidám gyermekkacajt hallottam, minek hatására összerezzentem és még az eső is rákezdett. Én meg pont ilyenkor nem veszek föl kapucnisat. Kelletlenül fölálltam és megvártam jeremyt is. Néha olyan lassan mozog, akár egy félig már vak, kilencvenéves, járókeretes mamóka. Meghallva eme gondolatom elnevette magát és elindultunk vissza a házhoz. Valamiért még mindig nehezemre esett kimondani azt, hogy „haza”. Pedig már több mint két hónapja ideköltöztünk.

Út közben valahogy nem sikerült elkerülnöm, hogy ne lépjek bele a pocsolyákba. Ebben jelentős szerepet játszott Jeremy is, aki puszta véletlenből mindig megbotlott. Na, de engem sem ejtettek a fejemre, amikor előttem ment, véletlenül pont úgy léptem, hogy a talpam súrolta egy hatalmas pocsolya felszínét, ezzel telibe találva hátulról őt. Innentől pedig nem volt megállj.Rugdostuk egymásra a sáros vizet. Bőven lesz mit mosni, de legalább jól éreztük magunkat. Térdtől lefelé csavarni lehetett a farmeromból a vizet., hogy már a cipőmről ne is beszéljek. A pulcsimat pedig az eső áztatta el. Hát igen, ha tegnap nem fáztam meg, hát ma már be van biztosítva egy gyönyörű tüdőgyulladás.

Miután meguntuk és én kifáradtam, Jeremy átkarolta a vállam és így mentünk tovább. Csurom vizesen és vigyorogva. Ahogy léptem, a cipőmből spriccelt a víz. Már csak két házra voltunk, amikor az út másik oldalán Anya mosolygott ránk. Kis híján elájultam. Már napközben is képzelődöm? Csodás! Az lesz a vége, hogy egy gumiszobában fogok kikötni kényszerzugbonyban. Megráztam egy kicsit a fejem, de bátyámnak nem szóltam egy szót sem és csak reméni tudtam, hogy nem látott a fejembe.

A házba belépve meglepődtem. Akár egy kripta. Az összes ablak besötétítve, az emeletről rockzene szólt a számítógépről, a fiúk pedig egymást gyilkolták az Xboxon. Ha ezt Jenny meglátná, sikítana. Igazából én is közel álltam hozzá. A nappaliban chips-es zacskók tömkelege és mosatlan tányérok, poharak. Újabb drasztikus döntésre szántam el magam. Jeremy hallva a gondolataimat ördögi vigyort öltött föl és bólintott. Én pedig szépen kisétáltam a garázsba, megkerestem a főkapcsolót és lekapcsoltam az áramot.

- Mi a fasz? - ordította Adam és Nathan egyszerre, mire Jeremy elkezdett nevetni.

- Nem fasz, fiúk - szóltam be a házba -, csak én! -mondtam kuncogva.

El tudtam képzelni, milyen képet vághatnak és örültem, hogy Jerms velem van. Visszakapcsoltam az áramot és visszasétáltam a házba. Ezzel egy időben Jerms felkapcsolta a villanyt a földszinten. A két fiú pedig egyből nekem támadt.

- Ezt most miért kellett? - kezdte Nathan.

- Te normális vagy? - förmedt rám Adam.

- Pont nyerésre álltam - kesergett az új lakónk, akár egy kisgyerek.

Jeremy megszorította a kezem, ezzel biztatva és támaszt nyújtva.

- Hogy miért? Istenem, nézzetek már körül, Jenny erre jöjjön haza? Menten sírva is fakad, ha ezt meglátja - mondtam. - És igen Adam, köszi, de normális vagyok. - Az már mellékes dolog, hogy alig tíz perce még az anyám szellemét láttam.

- Bocsi, Nyuszkó - mondta hirtelen. - Tudod, hogy nem úgy gondoltam.

- Nem érdekel hogy gondoltad, kezdjetek el összepakolni, mert én a kisujjamat sem fogom mozdítani - mondtam, azzal elindultam az emeletre, mert kezdtem már fázni.

- Szerintem hallgassatok rá - mondta Jeremy és utánam indult.

Az emeleten mindkét fürdő Devil uralom alá került. Nem meglepő módon én tovább tartózkodtam a fürdőben, mint bátyám, de nekem nem olyan egyszerű megmosni a hajam. Igaz, neki sem rövid haja van, de ő nem is lassú, emberi tempóban mossa meg azt. Én már nem készültem lemenni, így az egyik alsógatyámat és egy ujjatlan pólót vettem föl, ezután pedig szokás szerint bátyám szárította meg a hajam.

A fiúk szerinted hallgattak rám? - kérdeztem félénken.

Lemenjek megnézni? - kérdezett vissza, mire én csak bólintottam. - Csinálok teát, hozzak föl?

Az jó lenne, köszi - mondtam gondolatban, majd nyomtam az arcára egy puszit.

ő lement a fiúkhoz én pedig, hogy Jenny rá se tudjon kérdezni Jeremy ingére, összeszedtem a fehér és világos ruhákat és elindultam kimosni őket. Bepakoltam a mosógépbe, de az ingből először kézzel próbáltam kiszedni a foltot, majd bedobtam a gépbe és elindítottam a mosást. Közben Jeremy értesítését is megkapam, miszerint a fiúk nehézkesen, de próbálnak valami rendszerűséget csinálni. Végre valami megnyugtató hír. A mai napból már elegem volt, így örültem, hogy Adam és Nathan hallgattak rám és rendet tesznek. Így legalább Jennynek is megspórolnak egy pluszkört.

A szobában próbáltam lekötni magam, ezért áthúztam az ágyneműket és leültem a számítógép elé, megnézni az e-mailjeim. Bár biztos, hogy nincs semmi, legfeljebb kitörölgetem a sok hirdetést. A postafiókom azonban feltűnően gyorsan töltött be. Pedig január óta nem néztem meg, egészen biztos, hogy több száz kéretlen levelem van. Viszont, ami még jobban meglepett, az a kis piros szövegecske volt. „Önnek egy új üzenete van!” Nagyot néztem rajta és amikor megláttam, hogy ki a feladó, még jobban leesett az állam. A koppanást talán még ő, Franciaországban is hallotta. A levelet Anita küldte.

„Szia, LeyRa!
Hívtalak, de azt mondták, elköltöztetek Londonba, valami régi ismerősökhöz. Még szerencse, hogy az emailcímedet tudom. Nem titkolom, nagyon megijedtem, amikor azt mondták, hogy nevelőszülőkhöz kerültetek, ráadásul Londonba. Azt hittem, a nagyszüleitek lesznek a nevelőszülők, amíg Jeremy nagykorú nem lesz.
Na, de nem is ezért írok neked, hanem azért, hogy megkérdezzem, jobban vagy-e. Most, hogy így belegondolok, jobb is, hogy írok, mert ugye nem beszélsz és így csak Jeremyvel tudtam volna beszélni vagy a nevelő szüleitekkel.
Amúgy milyen z új környezet? tetszik London? Suliba jártok? Befogadtak? Barátaid vannak?
Bocsi, hogy ígyen kérdésáradatot zúdítok rád, de épp tegnap találtam meg a közös képeinket, meg a kis kincseinket és eszembe jutott, hogy piszkosul hiányzol, LeyRa.
Egyébként, lehet, hogy megyünk Londonba... Esetleg nem találkozunk?
Puszil: Nita ”

Ahogy olvastam a levlet és eszembe jutottak a képek és kincsecskék, könny szökött a szemembe. Nem gondoltam, hogy megtartotta és még emlékszik rájuk. Jól esett, hogy gondolt rám, de hirtelen nagyon rosszul éreztem magam. Akartam is, hogy újra kapcsolatba kerüljünk, meg nem is, hisz valamilyen szinten ő is Anyáékra emlékeztetne. De gyorsan letöröltem a könnyeimet, hogy Jeremy nehogy meglássa, majd gépelni kezdtem a választ. Nem akartam bunkó lenni, hogy még csak válaszra sem méltatom.

„Szia, Nita!
Nagyon megleptél ezzel a levéllel, de köszi, jól esik, hogy érdeklődsz irántam.
Nyugi, ne ijedezz, nagyon jó helyen vagyunk. Azért nem a nagyszüleimet nevezték ki gyámnak, mert elég öregek és nem biztos, hogy el tudnának tartani minket.
A „jó” az tág fogalom. Kinek mi a jó és mihez képest. De, hát igen... jobban érzem magam. Amúgy hívhattál is volna, már beszélek. Kénytelen vagyok kommunikálni, na meg nem akarom, hogy Jennynek rosszul kelljen éreznie magát, hogy vajon mit nem csinál jól.
A környezet barátságos. Tipikus kertváros. El kell szomorítsalak, nemigazán láttam még Londont. És igen, járunk suliba. vagyis már nem, mert vége a tanévnek. Egyébként nem nagyon fogadtak be, de ez ilyen elit magánsuli volt. Következő tanévtől fogunk csak normális iskolába járni. Barátaim meg ha úgy vesszük, vannak. Adam haverjai már akkor befogadtak, amikor idejöttünk. Adam amúgy Jenny fia.
Örülök, hogy megvannak még a kis mütyürkék, és te is hiányzol nekem.
Találkozás... nem lenne rossz, de ezt majd megbeszéljük.
Csók: LeyRa”

Elküldtem a levelet és kikapcsoltam a gépet. Levetődtem az ágyra és valami nagyon érdekfeszítő, Argentin szappanoperát néztem a tévében. De gyorsan kiverte a biztosítékot, amikor megjelent Alejandro és Esmeralda egy pofonnal tudatta, hogy köztük mindennek vége, mert megcsalta őt az anyjának az unokatestvérének a húgának a nagynénjének a keresztgyerekének a féltestvérének a nővérének a barátnőjével, aki nem mellesleg Esmeralda eltitkolt testvére, aki gazdag.

- Miss Devil, meghoztam a teáját - mondta Jremy és becsukta a szoba ajtaját.

- Angyal vagy - mondtam mosolyogva.

- Csak vámpír - válaszolt kacsintva.

- Félvámpír - gúnyolódtam.

- Vedd már el a kedvem... - mondta vigyorogva, de a szem arról árulkodott, hogy valami nem stimmel.

- Mi a baj, bátyó?

- Nem tetszik nekem ez a Nathan - mondta homlokráncolva, de nem tetszett nekem ez a válasz...



Na és itt a vége :D
Kommentet kérek! Sürgősen! (L)