Hosszú kihagyás után eljött a perc, hogy újra friss van a blogon. Az utóbbi időben kissé megakadtam vele, de semmi vész :D Megpróbálom orvosolni a problémát és sűrűbben jelentkezni :D
Örömmel köszöntöm az új olvasóimat Lilient és Natalie-t ^-^Köszönöm, hogy olvastok lányok (L)
A fejezetről annyit, hogy nem ez életem legjobbja, látszik rajta, hogy nehézkes, de ez amolyan átvezető fejezet ;P Lesznek még itt izgalmas dolgok.
Na, de nem is szövegelek tovább, irány olvasni és azért a kommentekről se feledkezzetek meg ;)
Puszi, Rami
As Time Goes By…
8. Éjszakai beszélgetés
- Ami azt illeti, nekem sem a kedvencem, de mi az, mit tudsz? Vagy mondott valamit? - faggattam.
- Nem mondott semmit, csak a gondolatai szinte ordítanak, meg ahogy nézett rád. Igen, láttam Adam szemével a bemutatkozást - mondta.
- Aha, és miért van itt? - kérdeztem, ami a legjobban érdekelt. Ha már a fejében van, csak tudja a választ. Na meg így legalább elterelődik a téma rólam.
- Vége a tanévnek, ilyenkor mindig itt lakik - válaszolt.
- Azt ne mondd, hogy gimis!
- Nem, egyetemre jár, de csak mert Jenny kérte. Mindene a buli, a pia meg a haverok. Ő a rugby csapat legjobb játékosa és a suli menő csávója - mondta, amit tud. - Azt hiszi, hogy mindenkit megkaphat, még téged is - fejezte meg ökölbe szorított kézzel. Amúgy is világos bőre még halványabb színt öltött föl.
- Nyugi, ha engem akar, rossz ajtón kopogtat. De örülök, hogy így aggódsz értem - mondtam, majd megöleltem.
- Csak nem akarom, hogy bármi bajod essen - suttogta és szorosan magához ölelt.
Elmondtam Jeremynek, hogy Nita írt levelet és, hogy találkozni szeretne. Sajnos ő sem tudott semmit mondani azzal kapcsolatban, hogy mi tévő legyek. Az este további részében pedig megbeszéltük, hogy majd elvisz az erdőbe, mint régen. Igaz, itt nincs valami közel... De most már nem kell annyira aggódnia a testi épségem miatt.
Jeremyre még mindig hatással volt az éjszakai vadászat, nekem pedig túl sok volt ez a nap, így nem meglepő, hogy gyorsan kidőltünk, mielőtt még Jenny és Harry megjöttek volna. De felriadtam, amikor Jenny besettenkedett és egy puszit adott a homlokomra, majd kikapcsolta a tévét, amit mi sikeresen elfelejtettünk beállítani, hogy kapcsoljon ki. Viszont túl fáradt voltam, hogy ez kirángasson az álomvilágból, így pillanatok alatt visszazuhantam a mély öntudatlanságba.
***
A további napokban Jenny még jobban kivirult és még nagyobb serénységgel tett-vett. Viszont Nathan továbbra sem lett a szívem csücske, néha eldumáltunk és kész. De a szemeiben volt valami, akárhányszor beszéltem vele, nem tudtam máshova nézni. Ha nem tudnám, hogy nem, azt mondanám, hogy valami különleges képességekkel bíró vámpír. Ezek az esetek pedig nemcsak Jeremynek nem tetszettek, hanem Adamnek sem, Ha lehet, még szúrósabb pillantásokat lövelt Nate felé, mint David irányába. De nagybátyja nem állt le vele szempárbajozni, csak idegesítően vigyorgott.
- Holnap program van - adta tudtomra Adam.
- Csak nem beállsz idegenvezetőnek? - kérdeztem vigyorogva, fején találva a szöget.
- De-de! Lemegyünk a Temzéhez, megnézzük a Buckingham Palotát, bemegyünk a városba a Big Ben-hez és lehet, hogy felülünk a London Eye-ra - tálalta a programot. - Na, mit szólsz?
- Úgy érzem, mozgalmas napunk lesz - válaszoltam.
- Te bíztad magad Adamre - szólt közbe Nathan.
- Nem lehetne, hogy egyszer befogd a szád, Nate? - förmedt rá Adam.
- Meg se szólaltam - mondta sértődötten és fölhangosította a tévét.
Adam mondta Jeremynek, hogy jöjjön velünk, de ő azt mondta, nem jön várost nézni, mert valami boltba be akar menni, szóval félúton elválunk. Hogy ne legyen bunkó, Nathantől is megkérdezte, hogy el jön-e, de nagy megkönnyebbülés volt, amikor azt mondta, hogy inkább nem. Nem volt vele úgy különösebben semmi bajom, velem rendes volt, néha-néha volt egy-egy pimaszabb beszólása, de ennyi. Viszont ha ő is jött volna, kigyilkolták volna egymást Adammel. Érdekes, Adam amennyire örült neki pár héttel ezelőtt, ma már annyira elküldené valami melegebb éghajlatra. Jeremyről már nem is beszélve...
Nemigazán nézte jó szemmel, amikor Nathannel hülyéskedtem. Ami ellenszenvet éreztem iránta, az valamelyest csökkent. Jeremy viszont, ha tehette, kerülte Nate társaságát. Nem tudtam elképzelni, hogy mire gondolhat, ráadásul ezek szerint mindig, hogy bátyám kikészül tőle.
Hogy reggel ne legyen nehézkes a kelés, megpróbáltam időben lefeküdni és nem tévézni. Remélni mertem csak, hogy nyugodt lesz az éjszaka, mert mostanság visszatértek a rémálmaim és egyre többet hallucinálok. Volt egy olyan kósza gondolatom, hogy nem kizárt, hogy Nathan megjelenése váltotta ki, de gyorsan elvetettem. Neki semmi köze a múltamhoz. Ha lenne, azt Jeremy elmondta volna - remélem. Így inkább Nita jelentkezéséhez kötöttem a dolgokat. Sokkal logikusabbnak és ésszerűbbnek láttam ezt a verziót.
De a rémálmok nem kerültek el. Álmomban Jeremyvel voltam egy ismeretlen erdőben, nagyon jól éreztük magunkat. Találtunk egy tisztás félét, ahol kevesebb volt a fa és ott beszélgettünk, meg nevetgéltünk. Pont, mint régen. A változások nem zavartak, az volt a lényeg, hogy elvoltunk és nyugalom volt. De a bokrok zizegni és mozogni kezdtek. Valaki jött. A fák és bokrok árnyékából Nathan lépett elő, mire Jeremynél elpattant valami és ordítva vetette magát a mit sem sejtő srácra. Arca teljesen eltorzult a dühtől és Nathan már a földön feküdt. Megremegtem. Megfagyott bennem a vér és a végtagjaim lebénultak. A saját bátyámtól féltem, de ő nem az én bátyám volt. Legalábbis ezt az arcát eddig nem ismertem.
A következő pillanatban Nate kínkeservesen felüvöltött, közben Jeremy még mindig rajta volt. Ha jól láttam és hallottam, kitörte a vállát és még jó néhány bordáját is eltörte, ahogy a mellkasára térdelt. Jeremy nem nézett rám, Nathannel foglalkozott, majd egy hirtelen mozdulattal bátyám a nyakába mart. Nate hangja akadozott. Nem tudom, meddig tarthatott, de én alig láttam valamit. Szemem előtt valami homályos izé volt, ami akadályozta a tátást számomra. Könnyek. Zokogva néztem fel bátyámra, amior váratlanul mellettem termett. Száján csillogott még Nathan vére és a szemei is elszíneződtek. Szinte alig volt látható, de halványpiros szín keveredett barna szemeibe.
- Nem akarod megkóstolni? - kérdezte villogó szemekkel és széles vigyorral az arcán.
Fölpattant a szemem és abban a pillanatban Jeremy is fölébredt. Arca értetlenségről árulkodott, míg az enyében kétségbeesettség ült és közel álltam a síráshoz. A fejemben újrapörögtek a képek és bátyám vérszomjtól eltorzult hangja csengett a fülemben. Megszólalni nem meglepő módon nem tudtam és még a torkomba is gombóc nőtt. A velem szemben ülő Jeremy zaklatott volt és értetlen, barna szemeivel az arcomat fürkészte, majd tekintetét mélyen az enyémbe fúrta, amitől a helyzet csak romlott és a gombóc egyre csak nőtt a torkomban.
Végül a sírás felülkerekedett az akaraterőmön. Könnyeim megállíthatatlanul ömleni kezdtek szemeimből, minek láttán Jeremy teljesen kétségbeesett. Látszott rajta, hogy nem tud mit csinálni, mivel nem tudja a miérteket. Ez a Jeremy az én Jeremym volt, az én egyetlen hozzátartozóm, az én egyetlen indokom, hogy miért kell életben maradnom. Ő nem az volt, akit álmomban láttam. Nem akartam látni, ahogy arcán szépen lassan végiggördül az első könnycsepp, így inkább a nyakába vetettem magam. Könnyeimtől nedves arcom kemény vállába nyomtam és teljes erőmből szorítottam magamhoz. Ezzel remélhetőleg megnyugtatva őt is, és magamat is, s közben a valami a vállamra csöppent. Jeremy sírt.
- Shh... - próbált csitítani, miközben a hátamat simogatta és valószínűleg hatalmas önmarcangolásba kezdett, hogy biztos, hogy miatta van. - Mi a baj?
- Csak rosszat álmodtam, ennyi az egész - mormoltam a vállába, már egy hajszálnyival nyugodtabban.
- Megint a balesettel kapcsolatban álmodtál? - kérdezte.
- Nem - vágtam rá, mielőtt még folytatta volna azzal, hogy nem az én hibám volt, bla-bla-bla.
- Hát? - faggatózott tovább, majd eltolt magától, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Rólad.. és... - hebegtem.
- Nathanről - mondta ki helyettem. Hirtelen fel sem fogtam, hogy mit mondott.
- Igen - mondtam. - De te meg honnan tudod? - döbbentem meg. tekintete elhomályosodott és most én ültem értetlenül vele szemben.
- Láttam - mondta holt sápadt arccal. - Én is azt álmodtam, amit te - mondta és döbbent arccal meredt rám.
- Az lehetetlen - suttogtam.
- Inkább hátborzongató. csak tudnám, hogy mi váltotta ezt ki... - tűnődött. - Az erőm nem nőhetett hirtelen ekkorát és amúgy is, mivel nem vagyok rendes vámpír, nem is fog annál tovább menni, hogy kikapcsolható lesz.. vagy, hogy fogok tudni egy adott személyre összpontosítani csak.
Telepátiának ez túl durva lenne - mondtam neki gondolatban, mert megszólalni nem tudtam.
Akkor mondj egy normális érvet, hogy valami más - mondta. - Csak egyetlen egyet, hogy mi más lehet.
Mintha a létezésed normális lenne - válaszoltam, mire elfintorodott.
Jó, szerintem ezen ne most filózzunk, elvégre a kisasszonynak holnap, jobban mondva ma, randija lesz - gúnyolódott.
Leállíthatod magad bátyókám - válaszoltam. - Amúgy meg, marha nagy randi lejárni a lábamat - füstölögtem.
Ugyan húgi... Nézd egy picit a romantikus oldalát - heccelődött. - Séta a Temze partján, Buckingham Palota, Big Ben, aztán levezetőnek egy kis London Eye - kacarászott magában.
Csak egyszer legyek olyan erős, mint te, lesz neked romantika - néztem rá szúrósan.
Vízszintbe helyeztem magam, de természetesen alvásról szó sem lehetett. Az éjszaka hátralevő részében csak forgolódtam és a plafont bámultam. Végül valahol megtaláltam a zenelejátszóm és elindítottam - hátha sikerül legalább elszundítanom. Onnan már csak egy lépés és alszik az ember. De ez sem jött be, az égiek nagyon ellenem vannak - gondoltam. Ennek fényében, reggel én voltam legelőször talpon. Amikor már mondjuk úgy, emberi idő volt, kipattantam az ágyból. Egyszerűen nem bírtam tovább feküdni. Betámadtam a fürdőt, felöltöztem és valami elfogadható ábrázatot varázsoltam magamnak. Idő közben Jenny is fölkelt, hallottam, ahogy a reggelivel ügyködik. gyorsan levágtattam a lépcsőn - meglepő módon minden technikai és egyéb malőr nélkül - és a konyhába indultam, hogy segítő jobbot nyújtsak neki.
Meg sem lepődtem, hogy nemet mondott. Már kezdtem hozzászokni, hogy soha nem engedi, hogy segítsek. Esetleg úgy besegíthetek a házimunkába, hogy amikor nincs itthon, csinálok valamit enni vagy amikor igazán nincs ideje, akkor összeszedem a szennyest és elindítok egy mosást. Nagyon makacs, na de én sem az a könnyen engedő fajta vagyok. Általában jót nevettünk egymás makacsságán. Ő nem hagyta, hogy én segítsek, én nem hagytam, hogy ő segítsen. Így most is, mint mindig, leültetett az asztalhoz, hogy várjam meg, amíg ő végez.
Idő közben életre kelt Nate is, teljes lelki nyugalommal sétált be a konyhába egy szürke trikóban és egy fekete alsónadrágban. Az a fenék - gondoltam egyből, amikor elsétált mellettem. Mondjuk nemcsak a feneke díjnyertes. Erős karjai és egész jó felsőteste van. Hát igen, ő az a tipikus pasi, akiről az jut az embernek az eszébe, hogy megérne egy ajtócsapkodást. Nekem kezdett szimpatikusnak lenni, Jermsnek pedig még mindig nem tetszett. Időnként jókat lehet vele beszélgetni. S míg nekem valamilyen szinten szimpatikus lett, addig Adam az ellenfelet látta benne. Le mertem volna fogadni, hogy ez a városnézősdi is csak azért kell, hogy megmutassa Nathannek, hogy itt ő a domináns hím.
Végül is aranyos gesztus, meg amúgy is megígérte, hogy megmutatja nekem Londont, de azt hittem, a haverjaival karöltve és egy jó móka lesz az egész, telis-teli baromkodással. Rosszul hittem, ez van. Nem minden úgy alakul az életben, ahogy azt az ember gondolná. Ha belegondolok, az életemben semmi nem úgy alakul, ahogy gondoltam. Egész idáig azt hittem, hogy egy tipikus Mansfield-i lány leszek, aki ott fogja leélni az életét. Megismerkedik az egyetem alatt élete szerelmével, majd összeházasodik vele és gyereket szül...
- Na mi az, kiscica, kész vagy az Adam-féle randira? - ült le velem szembe, és megint úgy nézett rám, hogy másra ne tudjak koncentrálni. De mi ez a „kiscica”? Nem szokott becézgetni. De mi ez az őrület, először nyuszi, aztán most jön ő a cicával...
- Honnan ez a kiscica? - tettem szóvá. - Amúgy nem randi, és igen, felkészültem.
- Talán baj, ha becézlek?- kérdezte bűnbánó arccal. - Vagy csak Adamnek szabad?
- Sziasztok! - érkezett meg végszóra Adam. - Szia Ley, kész vagy? - kérdezte.
- Persze - válaszoltam nehézkesen elszakítva a tekintetemet Nate-ről.
- Akkor menjünk - húzott föl az asztaltól.
- Adam, nem is eszel? - lepődött meg az eddig csendes megfigyelőként jelenlévő Jenny.
- Majd út közben veszek valamit - válaszolt anyjának és már húzott is az ajtóhoz.
Adam továbbra sem engedte el a kezemet. Így sétáltunk végig a Temze mellett. Nem mondom, hogy idegesített, csak nem értettem. Ettől eltekintve, ez a program nagyon tetszett. Elég korán volt még és hűvös is, épp ezért teljes békesség uralkodott a parton. Egyszer-kétszer elhaladt mellettünk egy-egy kocogó ember. Ki kutyával, ki anélkül. Adam tanácsolta, hogy üljünk le egy picit valamelyik padra, de én nem támogattam az ötletet. Így is azt hitték, hogy szerelmesek vagyunk. Közben Jeremy is hívott, hogy merre járunk, mert úgy volt, hogy jön velünk, aztán megbeszéltük, hogy a nem messze lévő McDonald's-nál találkozunk, s így Adam is tud reggelizni.
- Na, merre? - tudakolta bátyám kilépve a gyorsétteremből.
- Busszal a városba - válaszolta és már indultunk is.
Jeremy jelenlétében Adam nem akarta vagy nem merte megfogni a kezem. Ennek valamilyen szinten örültem, de nem értettem, mitől fél. Még ha tudná Jeremyről, amit senki nem tud, akkor megérteném. De így, nem olyan ijesztő, vagy csak nekem? - morfondíroztam, miközben a két fiú között lépkedtem. Közben Nathan reggeli belépője is a gondolataimba férkőzött. Szexi volt, de nem szokott csak így bevonulni, nem tudom, mi ütött ma belé. Valamint eszembe jutott, hogy vajon miért tud fogságban tartani ilyen szinten a szemeivel.
Akadj már le róla! - hallottam meg bátyámat fejemben.
Már az is baj, ha valakit jó pasinak találok? - háborodtam fel. - Csak azért nem fogok Adamért odalenni, mert te akarod - vágtam a fejéhez. - Ő sem egy jófiú!
Az lehet, de őt legalább nem rúgták ki a suliból - vágott vissza dühösen.
Szállj ki a fejemből! - néztem rá dühösen és felszálltam a buszra.
Szóval ennyi lenne! Várom a komikat, sokat jelentene *-*
