As Time Goes By... 3. fejezet

Sziasztok!
Köszönöm a kommenteket ezer puszi érte!
Hát igazán nem nagyon tudok mit hozzáfűzni ehhez a fejezethez... nekem a vége tetszik :P Remélem azért ehhez is kapok kommenteket * angyalian pislog rátok*
Szóval jó olvasást és nem mellesleg kommentelést!

Puszi, Rami

As Time Goes By…

3. Álom

Reggelre az esti elszántságomnak nyoma sem volt. Pedig tudtam, hogy meg kell tennem minden tőlem telhetőt. Meglepetten vettem észre, hogy a szemeim be vannak dagadva. Ezek szerint álmodtam sőt, sírtam is álmomban.

-Jó reggelt! - puszilta meg a homlokom bátyám. - Jenny már járt itt, hozott kakaót, csak te még aludtál. - mondta halkan és a kezembe adta a bögrét.

-Köszi. - mondtam és megdörzsöltem égő szemeim.

„-Álmodban anyát emlegetted és azt, hogy össze kell szedned magad.” - hallottam őt a fejemben.

Megittam a kakaóm és közben azon gondolkodtam hogy fogok Jennyvel beszélni. Nyilván ő is meg fog rajta lepődni, hogy beszélek... Még inkább, hogy vásárolni hívom. Még az utcabéli éjjelnappali kisboltba sem voltam hajlandó elmenni... Nem még ruhát venni.

Kikeltem az ágyból és besuhantam a fürdőbe. Forró zuhanyt vettem és megmostam a hajam. Vagy egy órán keresztül folyattam magamra a forróvizet. Egyébként nem szerettem a forró fürdőt, de ha zuhanyoztam jól esett. Éreztem ahogy megindul a vérkeringés a testemben.

Gyorsan megtörülköztem és felkaptam a pizsamapólóm, a hajamat pedig becsavartam egy törülközőbe. Visszasétáltam a szobába és azon belül is a gardróbba. Magamra csuktam az ajtót és felvettem a fehérneműim.

Nem mintha szégyenlős lennék... Jeremy nagyon sokat segített anyának. Ha nem volt ideje, ő foglalkozott velem, fürdetett, öltöztetett és hasonlók. Na de azóta megnőttem és Jerms mégiscsak a bátyám... még apu előtt sem szerettem öltözködni.

Nem igazán tudtam mit vegyek fel. London időjárása még így tavasz végén, nyár elején is elég változékony. Így a szokásos öltözékem mellett döntöttem: farmer, az egyik kedvenc pólóm, ami BIO és Tesco-s... - igen, jó angol minőség -, erre egy pulcsi cipőnek pedig tornacipő. Nem valami lányos, de ez van, ezt kell szeretni.

Miután felöltöztem, Jeremy is megjelent. Mint mindig, most is ő szárította a hajam. Nem tudom, hogy miért teszi ezt mindig... talán csak megszokásból. Nem hinném, hogy szeret babrálni a hajakkal, igaz ezt még soha nem kérdeztem meg tőle.

„-Biztos, hogy ne menjek veletek?” - kérdezte miután lekapcsolta a hajszárítót.

-Igen, biztos - mondtam nagy sóhajjal.

-Oké, ha velemi van, vedd le a blokkolást és üzenj! - mondta miközben szorosan magához ölelt.

Jól esett, hogy ennyire törődni akar velem. Kibontakoztam az öleléséből és elindultam lefelé. Még el sem indultam a lépcsőn, bátyám már mellettem termett és megfogta a kezem.

Jennyt a konyhában találtuk, épp reggelit készített és dudorászva előszedett két bögrét. Amikor meglátott minket, csak mosolygott. Mintha érezne valamit, valami változást.

Még mindig nem tudtam felfogni rendesen, hogy hogyan tud valaki ilyen temperamentummal és átéléssel sürögni-forogni. Mondjuk ezt anyánál sem értettem, de ő mindig azt mondta, hogy majd megtudom, ha nekem is lesz családom és lurkóim.

Na igen, lurkók. Nekem ez kicsit elképzelhetetlen volt. Még a férj oké... de, hogy sok kis manót szüljek, aztán majd szenvedjek velük... De azért jó volt anno belegondolni, jót mosolyogtam mindig, amikor erről beszéltünk. Mindig elképzeltem anyut őszes néninek, köténykében, ahogy sütit süt az unokáinak.

Csakhogy ez a kép szertefoszlott. Az én gyerekeim nem fogják a mama sütijét emlegetni mindig, ha lesz fiam, ő nem fog a papájával barkácsolni... És majd ha megkérdezik, én nem fogom tudni nekik rendesen elmagyarázni, hogy ők miért nincsenek és én miért nem mentem velük az Angyalkákhoz.

Jeremy megszorította a kezem. Csodálkoztam, hogy nem szólt rám, hogy hagyjam már abba. Jenny közben megterített és megcsinálta az újabb adag kakaót, majd a tányérokra rakta a rántottát.

-Bámészkodni vagy enni jöttetek? - kérdezte nevetve Jenny.

-Szia - köszönt halvány mosollyal bátyám -, ismerhetnél már Jenny... mindig húz minket a gyomrunk.

-Akkor lássam! - kacsintott és odajött hozzánk puszit adni. - Jó reggelt kislány... - mondta és puszit nyomott a homlokomra.

-Jó reggelt Jenny! - mosolyodtam el és ez bátyám arcára is mosolyt csalt, Jennyére pedig meglepettséget.

Mondjuk én is meglepődtem volna, ha valaki majd' másfél hónapja velem él és nem hajlandó megszólalni... Aztán egyik reggel csak úgy beszélni kezd. De arcán a meglepettséget villámgyorsan leváltotta a boldogság. Olyan mosoly jelent meg kedves arcán, mint aki tudta előre, hogy ez így lesz.

Gyorsan le is ültünk enni és szint kézzelfogható volt a levegőben a jókedv és a változás. Miután megettük a reggelit Jerms magunkra hagyott minket, azzal az ürüggyel, hogy még le kell zuhanyoznia.

-Segítek... - mondtam és megfogtam a tányérokat, majd a mosogatóhoz sétáltam.

-Igazán nem szükséges! - mosolygott.

Jenny nem hagyta, hogy én mosogassak, így csak álltam bárgyún mellette és néztem ahogy pillanatok alatt a koszos tányérkákból és bögrékből tisztát varázsol.

-Jenny... - kezdtem bele, de nem tudtam, hogyan is folytassam.

-Mondjad! - mosolygott rám bátorítóan.

-Szóval... Hát... Tudod... Na, szóval két hát múlva évzáróbál. És arra gondoltam, hogy eljönnél-e velem ruhát venni? - kérdeztem és közben a pólóm szélét babráltam.

-Persze kicsim! - mondta és megtörölte a kezét. - Akkor felöltözök és indulhatunk is. Gondolom a fiúkat nem akarjuk magunkkal húzni. - mondta gonosz vigyorral.

-Megfontolandó, de szerintem nem kéne őket kinyírni... - vigyorogtam én is, olyan furcsa volt. - Amíg felöltözöl én írok a fiúknak egy üzenetet. - mondtam és levágódtam a kanapéra.

Amíg Jenny öltözött, én kerestem egy papírt és írtam pár sort az itthon maradóknak, hogy elmentünk és hol találnak kaját.

„Sziasztok fiúk!
Elmentünk vásárolni és, hogy lássátok milyen kedvesek vagyunk, megkímélünk titeket. Kaját a hűtőből tudtok becserkészni, de ha minden kötél szakad, rendeljetek pizzát. A ház, ha lehet maradjon egyben :)
Puszi: Jenny és LeyRa”

Ahol a legtöbbször megfordulnak, a konyhába, azon belül is a hűtőre kibiggyesztettem az üzenetet. A konyhából kilépve, az ajtónál már Jenny várt teljes harci díszben.

Fiatal arca még jobban kivirult. Ha nem tudnám, mennyi idős, maximum húsznak-huszonkettőnek mondanám. Haját lófarokba kötötte, szűk farmert viselt magassarkúval, halványsárga felső és egy fekete vászonkabát volt rajta.

-Szeretnéd élvezni a fantasztikus londoni tömegközlekedést, vagy jó lesz az egyszerű, személyautós vásárlás?

-Hát nem tudom.. talán...

-Nem megyünk kocsival, ha nem akarod! - vágott a szavamba és arca még lágyabb lett, már-már anyai féltést véltem felfedezni rajta.

-Ültem már azóta autóban, úgyhogy nem baj. - mondtam és mosolyt erőltettem az arcomra, ami inkább grimasz volt. - És ahogy látom, az eső is elkezdett esni. - néztem el a válla fölött, egyenesen ki az ablakon.

-Akkor irány a garázs! - adta ki a parancsot és meglódult a mosókonyha melletti ajtó felé.

A garázs egész tágas volt. Két autó állt benne. Egy fekete BMW és egy bordó Citroën. Feltételeztem, hogy a kis bordó Jennyé, de tévedtem. Jenny a szép, fekete BMW vezetőüléséhez lejtett üdvözült mosollyal.

Az autó nagyon tiszta volt és vattacukor illat terjengett benne. Az üléseket fekete bőrhuzat borította. Ahogy felnyitotta a könyöktámasz tetejét, csak meglepetten pislogtam. A kis retesz dugig volt Cd-kkel. Szó nélkül kikapott egyet és már szólt is egy ismerős dallam. Bekapcsoltam az övemet és indultunk is.

Jenny egész úton dudorászott, én pedig néztem az elsuhanó házakat, de azért néha én is dudorásztam a Beatles slágereit.

-...shake it, shake it, shake it, baby, now! - énekelte önfeledten a sofőröm és bemutatta, hogyan lehet vezetés közben táncolni. Vicces volt nagyon.

-És hova is megyünk? - kérdeztem amikor Jenny lejjebb vette a hangerőt.

-Úgy terveztem, sok helyre ellátogatunk. Ebédelni pedig beülünk egy étterembe. - vázolta terveit - Na, mit szólsz? - kérdezte és rám nézett, amitől én megragadtam az ajtón lévő fogantyút. Féltem.

-Nekem oké. - mondtam és kibámultam az ablakon.

Tekintetemet újra az elsuhanó házaknak szenteltem. Nem tudom miért, de újra eszembe jutott a baleset. A fékcsikorgás, a duda, a sikoly és végül a csattanás. Ahogy múlik az idő, egyre élénkebben játszódik le bennem ha erre gondolok, és egyre több dolog hatolt a tudatomba az estével kapcsolatban. A vérszag és...

Erősebben kapaszkodtam az ajtóba, szememet erőszakosan leszorítottam. Csikorgás, duda, csattanás, vérszag... vérszag... vérszag! Egy remegő sikoly hagyta el a torkom.

-Hé, hé... - simogatta az arcom Jenny - Sss... sss... nyugi.

Csodás! Még őt is megijesztem. Istenem, miért teszed ezt velem? Miért okozok fájdalmat mindenkinek? Jenny nem ezt érdemli...

Vettem pár mély levegőt és megtöröltem a szemeim. Nem tudom, milyen csodával határos módon, de nem lett fekete az ujjam. Szóval a sminkem állja a sarat. Még pár feszült csöndben eltöltött perc és már meg is érkeztünk az egyik butikhoz.

A kirakatban szebbnél szebb táskák voltak. Nem vagyok az a tipikus, vásárlós, lányos lány... de a táskák mindig is a gyengéim voltak.

-Jenny, ruhát venni jöttünk! - kezdtem tiltakozni, de ő csak mosolygott lenyűgözött arcom láttán.

-Ugyan már! - legyintett - Egy jó táska sohasem árt... - mondta és már szállt is ki a meleg autóból.

Nem makacskodtam tovább és én is gyorsan kipattantam a BMW-ből. El is felejtettem hirtelen, hogy esik kint az eső. A fejemre húztam a kapucnit és Jennyvel karöltve célba vettem a boltot.

Önszántamból soha nem mentem volna be egy Burberry üzletbe. Nem, mintha nem vehettem volna meg egyet, de mindig is sajnáltam rá a pénzt. Jerms is már nem egyszer mesterkedett rajta apával, hogy meglepjen egyel, de anya mindig leállította őket.

Jenny láthatóan jól érezte magát. Ki-be rohangált a próbafülkéből. A barátnőmre emlékeztetett... Anitára. Nagyon sokat voltunk együtt, de még újév előtt elköltöztek Franciaországba. Ahogy Jenny akcióját néztem a próbafülke és a ruhás pultok között, automatikusan Nita jutott az eszembe. Elszomorodtam, mert amióta elköltöztek, nem beszéltünk. A baleset után hívott ugyan, de még vele sem voltam hajlandó beszélni.

-Na, választottál? - kérdezte izgatottan Jenny, ezzel kizökkentve a gondolataimból.

-Ühüm. - lengettem meg előtte a kezemben lévő táskát. - Nagyon tetszik. - próbáltam mosolyogni de Nita emléke ezt eléggé nehézzé tette.

-Akkor menjünk fizetni! - mondta fülig érő szájjal és már húzott is maga után.

Horribilis összeget fizetett a ruhákért amikbe „beleszeretett” na és „könyörögtek, hogy vegye meg”, hogy az ő szavaival éljek. Na, de kíváncsi leszek, hogy mit fog szólni ehhez Harry. Vagy inkább mégsem...

A táskát is ő akarta megvenni, teljesen bezsongott. természetesen nem engedtem neki. Szép is lenne, nem elég, hogy a nyakukon lógok, de még a bankszámlájukat is megcsapoljam? Ezt azért nem kéne.

Jenny a csomagokat csak becsusszantotta a kocsi hátsó üléseire és már terelt is a következő bolt felé. Itt már tényleg az évzáróbulihoz néztünk ruhát. Csak ámultam és bámultam. Lenyűgözötten járkáltam a szebbnél szebb ruhák között.

Nem hallgattam Jennyre, nekem megtetszett egy kevésbé bálias, fekete Missoni ruha. Pánt nélküli, mell fölött és alatt úgy díszítették, mintha egy-egy vékony öv lenne ott. Maga a ruha anyaga nagyon finom, légies és az egész úgy combközépig, térd fölé ér. csak ezt voltam hajlandó felpróbálni.

Az a bizonyos első megérzés most nagyon is bevált. Ahogy kiléptem a próbafülkéből, Jennyn is látszott, hogy ennél jobb ruhát ő sem választhatott volna. A pultban ülő lány is megdicsért, hogy nagyon jól áll. De ez valószínűleg a kötelessége. Szép is lenne, ha azt mondaná a vásárlóknak, hogy borzalmasan néznek ki.

Nem vettem le magamról a ruhát, elsuhantam a cipőkhöz. Őszintén, nem igazán tetszettek. Csalódottan ballagtam - mezítláb - a cipők között. De végül megtaláltuk az igazit. Jobban mondva az igazikat, mert Jenny is talált nekem egy csodálatos topánkát.

Én egy fekete, Chanel cipőt/szandált szemeltem ki, a sarka alul ezüst színű volt, szóval fémsarkú és benne a Chanel jel. Pont illett a ruhámhoz, ahogy a másik is, amit Jenny talált nekem. Szintén Chanel, az orr része nyitott ennek is és átlátszó, mintha nem is lenne ott semmi, a tetején pedig egy édes masni. A szandál többi része krémszínű, a sarka pedig mintás. Igazán csinos kis darab volt ez is. Vacilláltam is, hogy melyiket vegyem meg, hisz' nem olcsó móka egy ilyen kis szépség. De hamar rá kellett jönnöm, hogy Jenny mellett nincs olyan, hogy ne vegyem meg mindkettőt.

Nem mintha nem engedhettem volna meg magamnak egyszer, hogy pénzt költsek, de túl drága mókának láttam. Jenny viszont minden erejével azon volt, hogy meggyőzzön, szükségem van minkét pár Chanel topánra.

Észre sem vettük, hogy ennyire elszaladt az idő. Én már mentem volna, de a bezsongott Jenny még elrángatott a H&M-be. Én már tényleg nem akartam semmit venni, de megláttam még egy évvégi bálra jó eséllyel induló bordó ruhát. Az anyaga nagyon selymes és fényes. Mellnél pedig aranyos masni van.

Személy szerint teljesen lefáradtam. hazafelé már Jenny sem volt úgy elemében. A zene halkan duruzsolt. Elaludtam.

Anyáról álmodtam. Fehér hosszú ruhában állt a folyó túloldalán és mosolygott. Egy fiatal, szőke hajú férfi felé nézett. A férfi bőre fehér és ő is mosolyog. Megjelent apa is, fehér ruhában és átölelte anyát. „Náluk lesz a legjobb nektek!” Mondta halkan és a szőke férfi felé nézett. Most vettem csak észre, hogy ő nincs fehér ruhában és nem is a folyó túloldalán állt, hanem tőlem pár méterre.

-LeyRa, LeyRa, szívem kelj fel! Megérkeztünk! - rázta meg gyengéden a vállam Jenny.

Kótyagosan, az álom hatása alatt kikászálódtam a kocsiból. Kivettem a hátsó ülésről a szatyraimat és sietősen indultam a garázsból a házba.

Nem kellett volna sietnem, csak gondolatban megkérdezni Jeremyt, hogy szerinte mit jelenthet az álom, de ez túl egyszerű lett volna. Bemasíroztam a nappaliba, leraktam az egyik fotelba a szatyraimat és levetődtem Adam és Jeremy közé a kanapéra, ezzel megzavarva őket az Xboxozásban.

-Na, mit vettetek? - kérdezte gonosz vigyorral bátyám. Készül valamire... és kezdtem sejteni, hogy mire. Adam még nem tud róla, hogy visszahozta a cica a nyelvem, na és épp nyerésre áll...

-Ruhát és cipőt! - jelentettem ki diadalmasan.

Jeremy abban a pillanatban megverte Adamet, aki hitetlenkedve nézett rám. Kék szemei elkerekedtek és öröm csillogott bennük.

-Akkor lássuk a medvét. Öltözz! - vigyorgott Jeremy.

Képek:

Harry kocsija, azért én elfogadnám :P


Jenny BMW-je :D


LeyRa Burberry tatyója


A Chanel topánok


Ruha 1 (a minőségért sry)


Ruha 2.

Kommentelni lányok/fiúk! Lécci, lécci, lécci!