As Time Goes By...: Prológus

Sziasztok!
Amint látjátok, belekezdtem ebbe is! Létrejött a második blogom :)
A történet ismertetőjét most nem írnám le, hiszen megtalálható oldalt. Itt is a bevezetés, jó olvasást!
Rami

As Time Goes By…

Prológus

Nevetés, hangos dudálás és riadalom. Hallom, ahogy megcsikordulnak a fékezéstől a kerekek. Sikolyt hallok... a saját sikolyomat. A kocsi hátsó ülésén vagyok, az egész életem lepereg előttem. De két erős kéz megragadja a derekam és én már a járdán ülök.

Nagy csattanás és én még pont láttam az ütközést. Ez már túl sok információ volt az agyamnak. A látottakat nem akarta elfogadni. Zokogásban török ki, de mindez pár pillanat... és elhomályosul minden. Valaki a karjába kap és magához szorít. Ő is sír, de én már alig vagyok magamnál.

A fülem zúgása mellett átszűrődik valami zaj. Talán valaki telefonál. Valami mentőről beszél és arról, amiről nem akar az agyam tudomást venni. Elájulok.

Egy kórházi ágyon ébredek. Nem emlékszem semmire, csak néhány foszlányra, amire nem akarok emlékezni. Kinyitom a szemem, de azon nyomban vissza is zárom. A kórházi szoba fénycsövei bántották a szemem. Megpróbálom újra kinyitni a szemem, a fejem iszonyatosan fáj.

Az ágyam mellett egy ismerős alak ül. Fehér, angyali arcát most haja félig eltakarja és fájdalom, aggódás és szomorúság tükröződik rajta. Egy könnycsepp hull arra a kezemre amelyiket szorongatja.

Ki akarom simítani arcából haját, de amint megmozdítom a karom, érzem, hogy valami szúr. Infúzió. Ettől megrettenek és fel akarok ülni, de az ágyam mellett ülő ismerős a fejét csóválja. Nyugton maradok.

Valamit babrál a fejemnél és egy fehér ruhás, kedves arcú nővér jön be. Rám mosolyog és az ismerősre néz, aki fejével biccent. A nővér a fejemnél lévő kötést babrálja.

-Jól érzed magad? - kérdezi mosolyogva

Nem válaszolok, nem tudok megszólalni, csak lehunyom a szemem és újra kinyitom. Szó nélkül a pittyegő gépet figyeli amire rá vagyok kötve. Majd az infúziót kezdi babrálni.

Újra öntudatlanságba esek. A következő ébredésemkor már rendes ruhában vagyok és hazaengednek a kórházból. Haza... A taxiban az ismerős még mindig szorongatja a kezem, aztán megérkezünk...

****

Most egy autóban ülök, útban Londonba. Valami „családi” ismerősökhöz. Másfél hónappal a történtek után. A házat eladtuk, hiszen még kiskorúak vagyunk és amúgy sem tudnánk ott élni tovább.